Weöres Sándor Általános Iskola Mezőörs

Weöres Sándor Általános Iskola
Mezőörs, Fő út 68.

Mottó:

"Az iskola dolga,
hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,
hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat,
hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére
és az alkotás izgalmára,
hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk,
és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni."

(Szent-Györgyi Albert)

 

Intézmény bemutatása

Iskolánk, a mezőörsi Weöres Sándor Általános Iskola Mezőörs község önkormányzati
fenntartású iskolája. E helyen 1974 óta folyik a mezőörsi és mindszentpusztai
gyerekek nevelése, oktatása. Intézményünk őse hosszú ideig a református és katolikus
egyház népiskolájaként működött, majd a XIX. századtól állami iskola lett. Az
iskola története arra kötelez bennünket, hogy nevelő és oktató munkákban kiemelt
figyelmet fordítsunk a lakóhely és a nemzet történetének, hagyományainak megismertetésére,
a haza iránti szeretet felébresztésére, a különféle világnézetű emberek cselekvő
együttélésének gyakoroltatására.
Iskolánk fenntartója Mezőörs Község Önkormányzata. A fenntartónk által kiadott
alapító okirat szerint alapfeladatunk a beiskolázási körzetünkbe tartozó tanköteles
korú gyermekek általános műveltségének megalapozása. E feladat megvalósításának
érdekében intézményünkben nyolc évfolyamos általános iskola működik

Az oktatás tartalmi modernizációja megkívánja azoknak az ismereteknek és viselkedésbeli
jellemzőknek a megtanítását, amelyekre a demokratikus jogállam, az erősödő polgári
társadalom és piacgazdaság viszonyai között az egyénnek és a társadalomnak szüksége
van. A politikai demokrácia intézményeiben és a polgári életben való tevékeny
részvétel megkívánja, hogy már a tanulók is kellő ismeretekkel rendelkezzenek
azokról az intézményekről, s képesek legyenek állampolgári jogaik és kötelességeik
gyakorlására. Ehhez megfelelő kommunikációs készség és a különbözőképpen gondolkodó
emberekkel való együttműködés képessége szükséges. Az iskolai oktatás tartalmának
és módszereinek elő kell segítenie a modernizációs áramlatoknak megfelelő ismeretek,
készségek és képességek fejlesztését. A kommunikációs készség mellett igen fontosak
a gyors probléma-felismerési és döntési képességek, a konfliktusok kezeléséhez
és elviseléséhez szükséges készségek és képességek, a kritikai gondolkodás képessége.
Növekszik az olyan tulajdonságok fontossága is, mint a megbízhatóság és a minőségért
érzett felelősség. Mindezeknek az értékeknek és képességeknek a kifejlesztésével,
valamint a legújabb ismeretek elsajátíttatásával szeretnénk hozzájárulni az
emberi erőforrások minőségének javításához, a demokratikus társadalom erősítéséhez.
A fejlett európai országok tapasztalatai arra intenek, hogy a gyorsan változó
gazdasági környezetben csak azoknak van esélyük talpon maradni, akik képesek
rendszeresen megújítani tudásukat.

Valamennyien növekvő aggodalommal figyeljük a magyar népesség egészségügyi
állapotának romlását, a természeti környezet pusztulását. E folyamatok csak
az emberi viselkedés és gondolkodás megváltoztatásával állíthatók meg, s ebben
az iskolai nevelésnek meghatározó szerepe van. A tanítás tartalmának modernizációja
során olyan korszerű programokat és tevékenységformákat kívánunk bevezetni,
amelyek képesek pozitív módon alakítani a tanulók saját egészségükhöz és a természeti
környezetükhöz való viszonyát.
Erősíteni kívánjuk a gyerekek családi, a helyi és a nemzeti közösséghez fűződő
kapcsolatát, a modern Európához tartozás tudatát.

A Weöres Sándor Általános Iskolának jelenleg 84 fő tanulója van. Általános iskolai
pedagógus 12 fő (11 fő + 1 fő napközis nevelő). Az iskolánk kistérségi szerepet
tölt be, hisz a mezőörsi iskolaköteles tanulókon kívül Mindszentpusztáról, Rétalapról,
Töltéstaváról, Bársonyosról és Keréktelekiről járnak gyermekek iskolánkba.

Pedagógiai programunkban kiemelt szerepe van az alábbiaknak:

-szilárd alapkészségek kialakítása
-idegen nyelvi képzés
-sport
-informatika
-művészeti képzés
-kulturális nevelés.

A tanórán kívüli foglalkozások széles skáláját biztosítjuk tanulóinknak:

-a számítástechnika szakkör (Internet, hálózat, minden gyerek külön gépnél dolgozhat),

-a népzene és néptánc, zeneiskolai képzés (furulya, zongora) - a győri Napsugár
Művészeti Iskola kihelyezett tagozata működik iskolánkban,
-kézműves szakkör,
-tömegsport,
-mindennapos testnevelés, foci, kézilabda, asztalitenisz, sakk,
-idegen nyelvi szakkör.
-az egyéni foglalkozásokon tehetséggondozással és felzárkóztatással fejlesztjük
diákjaink képességeit.
A nyelvoktatás 3. évfolyamon kezdődik, az első idegen nyelvet heti 2
órában, majd 4. évfolyamtól heti 3 órában tanítjuk. A 7. évfolyamon második
idegen nyelv tanulására van lehetőség heti 2 órában.

Az iskola felszereltsége jónak mondható, rendelkezünk informatika teremmel,
tágas udvarral, tornaszobával, technika szaktanteremmel.

A 8. osztályos tanulók pályaválasztási eredménye évek óta jónak mondható, tanulóink
50-70%-a középiskolába megy, kb. 75% az első helyen megjelölt intézménybe nyer
felvételt.

Tizenöt éve tart baráti kapcsolatunk a Felsőpatonyi Magyar Tannyelvű Alapiskolával
(Szlovákia), számos rendezvényen, szakmai konferencián, táborozáson vettünk
részt. Velük együttműködve nyertünk közel húsz millió forintot egy uniós pályázaton.
Ez a pályázat lehetővé teszi mindkét intézmény tanulóinak átlagon felüli fejlesztését.

Pedagógiai programunkban külön hangsúlyt fektetünk az alapkészségek elsajátítására,
különös tekintettel az olvasásra, és a logikus matematikai gondolkodás kialakítására.
Ezt a fejlesztő munkát egyik alsós nevelőnk koordinálja, akinek már közel tíz
tankönyve jelent meg. Folyamatorientált iskolánkban tehetséggondozó és felzárkóztató
programokkal igyekszünk minden tanuló számára sikerélményt nyújtani a tanítási
órán és azon kívül is, különös tekintettel az alapkészségek kialakítására és
megszilárdítására. Elfogadjuk és toleráljuk az eltérő képességeket és motivációkat,
ugyanakkor fokozott figyelmet szentelünk a hátrányos helyzetű tanulók kiszűrésére,
a hátrány csökkentésére, az esélyegyenlőség biztosítására. Ezt a célt szolgálja
fejlesztő pedagógus és gyógypedagógus foglalkoztatása is intézményünkben.